A budapesti 4-es metró építése először 1972-ben merült fel, de ekkor még Budafokot kötötte volna össze az Astoriával. Az 1996-os metró tanulmány készítői, az indokoltság, az anyagi megtérülés és a megépíthetőség összevetése után, arra az eredményre jutottak, hogy a 4-es vonal első szakaszát az Etele tér és a Keleti pályaudvar között a legcélszerűbb megépíteni. A metró finanszírozásáról a Magyar Köztársaság és a Fővárosi Önkormányzat 2004. január 19-án egyezett meg, majd ezt módosították 2005. július 18.-án. A Magyar Köztársaság pénzügyi támogatását az I. és a II. szakaszra vonatkozóan a Magyar Parlament a 2005. évi 67. számú törvényben hagyta jóvá.  A budai oldalon az alagútépítés már befejeződött. Az M4 a jelenlegi tanulmányok, valamint a a legutóbbi nyilatkozatok alapján, várhatóan, 2012. végére fog elkészülni.